Oldalak

2018. január 28., vasárnap

40 európai tévécsatornára érkezhet az új Tsubasa kapitány

A VIZ Media nevű vállalat nemrég közölte, hogy az új Tsubasa kapitány című anime jogait egész Európának megszerezte. A sorozat 2018 áprilisában kezdődik Japánban. A licensz a tévében történő vetítésre, a VoD-formában történő streamelésre, a DVD- és Blu-ray-kiadásra, illetve a kereskedelmi forgalomba kerülő termékek megjelenésére vonatkozik (úgynevezett merchandising).


Idén rendezik meg Oroszországban a futball-világbajnokságot, ami miatt egyrészt újraélesztették a Tsubasa kapitányt, másrészt Európa országai és Oroszország számára megszerezték annak jogait. A hírek 40, egyelőre meg nem nevezett tévécsatornáról szólnak. Épp ezért most még azt sem tudni, hogy Magyarország valamelyik tévécsatornája köztük lesz-e. Az eddigi animepangás csak nagyon minimálisan enyhült az utóbbi időben (a legújabb hír a VIASAT6 és a Yu-Gi-Oh! 5D's esete), szóval inkább meglepő lenne, ha egy magyar csatorna is bemutatná, semmint természetes. Azért reménykedjünk! Amint több és konkrétabb információ lesz erről, beszámolok arról is.


Az új anime nem egy új történetet mesél el, hanem az eredeti manga történetét dolgozza fel újra. A sorozat a tervek szerint 52 részből áll majd.

Forrás: Anime2You, MAnime.de

2018. január 27., szombat

380 ezer német néző volt kíváncsi a nyolcadik Conan, a detektív-filmre

2018. január 26-án a német ProSieben MAXX csatorna már a 8. filmet tűzte képernyőre a Conan, a detektívből. Ez gigantikus nézettséget ért el a főműsoridőben!


A Conan, a detektív hosszú ideje folyamatosan bizonyítja, hogy nézettségileg mennyire erős. Ezúttal olyannyira sikerült neki ez, hogy a tegnap vetített filmje a második legnagyobb nézettséget hozta a ProSieben MAXX által vetített animefilmeket tekintve! 20:15-től került adásba a nyolcadik film, amire 380 ezer néző volt kíváncsi. Közülük 340 ezren tartoztak a célközönség körébe. Ez azért jó, mert azt igazolja, hogy a fiatalok még 2018-ban is néznek tévét. A 14-49 évesek körében 3,8%-os közönségarányt ért el. Ennél a nézettségnél eddig egyedül a Dragon Ball Z: Resurrection F című film hozott többet a maga 430 ezres nézettségével. Ez tehát figyelemreméltó eredmény Conan számára.


Az este további részében már animesorozatok egy-egy részét láthatták a nézők. Vázlatosan ez történt:

22:35 - Code Geass 14. rész: 180 ezer néző (1,9%)
23:05 - Bleach 14. rész: 190 ezer néző (2,2%)

Nemcsak a főműsoridőben, hanem délután is meggyőzően hoztak az animék. A hamarosan a VIASAT6-on is látható Yu-Gi-Oh! 5D's 3,8%-ot produkált 16:15-től. 17:55-kor és 18:25-kor a Conan, a detektív két részét sugározták. Az előbbire 190 ezren, az utóbbira 200 ezren voltak kíváncsiak. A 14-49 évesek körében ez 3,0%-ra és 2,7%-ra volt elég. Végezetül 18:50-től a One Piece 537. része 140 ezer nézőt vonzott (1,9%). Szép nézettségek és közönségarányok születtek ezen a pénteki napon is, ami továbbra is megerősíthet minket abban, hogy a tévében vetített, szinkronizált animékre 2018-ban is szükség van.

Még egy új mobiljáték készül a Yu Yu Hakushohoz

2017 szeptemberében számoltam be arról, hogy mobiljátékként tér vissza a Yu Yu Hakusho című anime. Ezt a KLab Games és az Axel Game Studio fejleszti iOS-re és Androidra, a neve pedig Yu Yu Hakusho 100% Maji Battle lesz. Ebben a játékban a sorozat eredeti japán szinkronhangjait is újra hallhatjuk, vagyis  Nozomu Sasaki lesz Yusuke, Shigeru Chiba lesz Kuwabara, Megumi Ogata lesz Kurama, Nobuyuki Hiyama lesz Hiei, Hisako Kyouda pedig Genkai hangját kölcsönzi majd. A játék idén jelenik meg. Most viszont bejelentették azt is, hogy készül egy másik mobiljáték is.


A Mobcast és az eitarosoft nevű cég közölte, hogy egy új játékot fejlesztenek, ami egyelőre Project U néven fut. Ez egy akcióval teli online RPG lesz, amiben a játékosok együttműködhetnek, megerősíthetik a karaktereiket és persze harcolhatnak is egymással.
Ne feledjük azt sem, hogy idén az animét újra kiadják Blu-rayen Japánban. Ez a kiadás tartalmazni fog egy új OVA-t is, ami október 26-án jelenik meg. Vagyis 2018 részben a Yu Yu Hakusho éve is lesz. Yoshihiro Togashi mangája és az abból készült anime az 1990-es évek egyik legnépszerűbb darabja volt. Viszonylag gyorsan meghódított más országokat is, hiszen pl. az Egyesült Államokban az Adult Swim és később a Toonami vetítette, Magyarországra pedig az RTL Klub vette meg, de az A+ és az Animax csatorna tette ismertté. A sorozat mellé készült két film és két OVA is, ezeket azonban sajnos nem szinkronizálták le magyarra.

2018. január 22., hétfő

Új ajánló érkezett a Full Metal Panic! 4. évadához

Full Metal Panic! Invisible Victory lesz a címe az anime 4. évadának, amit idén áprilisban mutatnak be Japánban. Emellett május 31-én jelenik meg a Full Metal Panic! Fight: Who Dares Wins nevű játék PlayStation 4-re, amihez szintén érkezett egy ajánló a Bandai Namco jóvoltából.




Forrás: ANMTV

Kiderült, kik adják elő a Tokyo Ghoul:re első endingjét

Nagyon sokan várják a Tokyo Ghoul:re című animét, amit áprilisban mutatnak be Japánban. Azt már eddig is tudtuk, hogy a rendezője Odahiro Watanabe lesz, a karakterdesignért pedig Atsuko Nakajima felel. Sőt azt is tudtuk, hogy kik lesznek a japán szinkronhangok (pl. Natsuki Hanae kölcsönzi majd a hangját Haise Sasakinak). Az sem újdonság, hogy a Tokyo Ghoul:re története az eredeti sorozat eseményei után két évvel játszódik, ahol Haise valójában Ken Kaneki az eredeti sorozatból, aki amnéziában szenved. Az viszont már viszonylag friss hír, hogy kik adják elő a sorozat első endingjét.


Az ending címe Half, amit a Ziyoou-vachi nevű rockzenekar ad elő. Ennek örömére készült róluk egy kép is. Íme!


Forrás: Comic Book

2018. január 21., vasárnap

Kiderült, hány részes lesz az új Tsubasa kapitány anime

Tavaly decemberben számoltam be arról, hogy 2018 áprilisában kezdődik a Tsubasa kapitány új évada. A Televix Entertainment nevű vállalat nemrég közölte, hogy az új sorozat összesen 52 részből áll majd. A rendezője a JoJo’s Bizarre Adventureről ismert Toshiyuki Kato lesz, az animét pedig a David Production nevű animációs stúdió készíti. A karakterdesign Hajime Watanabe munkája. Az anime nem egy új történetet mesél el, hanem az eredeti manga történetét adaptálja újra.


Ajánló:


Forrás: Anime2You, ANMTV

2018. január 20., szombat

Conan 230 ezer, Ichigo "csak" 120 ezer német nézőt érdekelt

2018. január 19-én sem maradt el a német ProSieben MAXX csatorna szokásos péntek esti animeblokkja. Szép nézettségek születtek, pedig erős volt a konkurencia, az azonban továbbra is látszik, hogy Conannek, a detektívnek nagy kultusza van a németeknél, miközben a magyarok körében sokkal népszerűbb Bleach ott kevesebb embert érdekelt.


Van a németeknél egy Dschungelcamp című műsor (valójában Ich bin ein Star – Holt mich hier raus! a címe), ami nem más, mint a Celeb vagyok, ments ki innen! német változata. Náluk is az RTL-en látható, ráadásul már a 12. évada kezdődött. A tegnapi napon pont a ProSieben MAXX csatorna animéivel ment párhuzamosan. Ennek ellenére az animék nem hoztak katasztrofálisan, nem tette őket a földdel egyenlővé az a szenny. 20:15-kor kezdődött a hetedik Conan, a detektív-film, amire 230 ezer néző volt kíváncsi. A célközönség (tehát a 14-49 évesek) körében 2,3%-os közönségarányt ért el, ami a körülményeket figyelembe véve szép teljesítmény.
A Code Geass 13. része 120 ezer nézőt vonzott és 1,2%-ot produkált. A Bleach 13. része ugyancsak 120 ezer nézőt izgatott, de már 1,4% mellett. A Triage X 1. része csupán 80 ezer nézőt gereblyézett össze, de az 1,4% megmaradt. A celebes szemét után, 00:00-kor került adásba az Attack on Titan 3. része, ami fel is tornázta a nézettséget 120 ezerre és 2,0%-ra. A Death Note 16. része 2,2%-ot tudott éjjel 00:30-tól. 01:00-kor kezdődött a Psycho-Pass 6. része, ami még ebben a késői időpontban is 70 ezer nézőt ültetett le a képernyők elé (1,8%). Vagyis továbbra is látható, hogy a tévében vetített, szinkronizált animékre 2018-ban is van igény.

Forrás: Anime2You, MAnime.de

2018. január 19., péntek

2018. április 7-én kezdődik a Major 2nd

A Major 2nd című anime hivatalos honlapján közölték, hogy az új sorozatot 2018. április 7-én mutatják be Japánban. Emellett kiadtak hozzá egy plakátot és egy ajánlót is.


A sorozatot az NHK Enterprises nevű stúdió készíti és Ayumu Watanabe rendezi. Michihiro Tsuchiya, Kenji Konuta, Mitsuyo Suenaga és Kenichi Yamashita írják a szkriptet, Kenichi Ohnuki pedig a karakterdesignért felel. Az anime zenéjét Kotaro Nakagawa szerzi. Az eredeti Major manga 1994 és 2010 között jelent meg és 78 kötetből áll. A manga folytatása 2015-ben érkezett a Weekly Shonen Sunday nevű magazinban, amiből eddig 10 kötet készült. A mangák mellett már hat animesorozat és egy Major: Yūjō no Winning Shot című animefilm is megjelent.

Karakterek és japán szinkronhangok:

Daigo Shigeno - Natsumi Fujiwara
Goro Shigeno - Showtaro Morikubo
Hikaru Satō - Kōtarō Nishiyama
Toshiya Satō - Masakazu Morita

Plakát:


Ajánló:


Forrás: Anime2You

Anime készül a Cells at Work!-ből

Cells at Work! (japánul: Hataraku Saibō) a címe Akane Shimizu mangájának, amiből anime készül. Ezt 2018 júliusában mutatják be Japánban. A sorozathoz kiadtak egy plakátot és egy ajánlót is. Az animét a David Production nevű stúdió készíti és Kenichi Suzuki rendezi, aki Yuuko Kakiharaval együtt írja a szkripteket is. Takahiko Yoshida és Kenta Mimuro felelnek a karakterdesignért. Kenichiro Suehiro szerzi a sorozat zenéjét. Az alapul szolgáló manga először 2015-ben jelent meg a Monthly Shonen Sirius nevű magazinban. Eddig öt kötetből áll.


Plakát:


Ajánló:


Forrás: Anime2You

2018. január 25-én kezdődik a Today’s Menu for Emiya Family

Today’s Menu for Emiya Family (japánul: Emiya-sanchi no Kyō no Gohan) lesz annak az új animének a címe, amit 2018. január 25-én mutatnak be Japánban. A websorozat hivatalos honlapjára kitették az első ajánlót is, amit most megnézhettek. Az animét az ufotable nevű stúdió készíti, a rendezők pedig Takahiro Miura és Tetsuto Satou lesznek. Toko Uchimura felel a karakterdesignért, Go Shiina pedig a zenéjét szerzi. A főcímdal DJ Misohiru & MC Gohan munkája, az ending pedig a Sangatsu no Phantasia nevű zenekartól származik.


Ajánló:


Forrás: Anime2You

2018. január 18., csütörtök

2018 áprilisában kezdődik a Megalobox

Néhány hónapja jelentették be, hogy Ikki Kajiawar és Tetsuya Chiba mangájából (Ashita no Joe) egy új animét készítenek, melynek címe Megalobox lesz. Most közölték, hogy az új sorozatot 2018 áprilisában mutatják be Japánban. Ehhez adtak ki egy új ajánlót.


Az animét a TMS Entertainment készíti és You Moriyama rendezi. Az eredeti Ashita no Joe manga mellett korábban már készült egy animesorozat, egy animefilm és egy élőszereplős film is. A manga főszereplője Joe Yabuki, akinek lenyűgözőek a harci képességei, csakhogy törvénytelenül él, ami miatt börtönbe kerül. Ott találkozik egy Rikiishi Tooru nevű bokszolóval. Szabadulása után elkezdődik Joe bokszkarrierje is...

Ajánló:


Forrás: Anime2You

2018 áprilisában kezdődik a High School DxD 4. évada

A japán Dragon Magazine nevű újság legújabb kiadásában közölték, hogy a High School DxD 4. évada 2018 áprilisában kezdődik. A címe High School DxD Hero lesz.


Az új részeket a Passione nevű animációs stúdió készíti és Yoshifumi Sueda rendezi.

Karakterek és japán szinkronhangok:

Issei Hyōdō - Yuuki Kaji
Rias Gremory - Yōko Hikasa
Asia Argento - Azumi Asakura
Akeno Himejima - Shizuka Itou
Koneko Tōjō - Ayana Taketatsu
Yūto Kiba - Kenji Nojima
Azazel - Rikiya Koyama
Vali Lucifer - Ryota Ohsaka
Sairaorg Bael - Yūichi Nakamura

Ajánló:


Forrás: Anime2You, MAnime.de

2018. január 17., szerda

Ők lesznek a Yu-Gi-Oh! 5D's magyar szinkronhangjai

2018. január 29-én mutatja be a VIASAT6 a Yu-Gi-Oh! 5D's című animét országos tévépremierként. A csatorna elküldte a szinkronhangok listáját az ISzDb-nek, amit most itt is elolvashattok.


Yusei - Czető Roland
Jack - Kisfalusi Lehel
Crow - Potocsny Andor
Bashford - Koncz István
Carly - Károlyi Lili
Leo - Czető Ádám
Luna - Hermann Lilla
Haley - Penke Bence
Blister - Gyurin Zsolt
Trudge - Fekete Zoltán
Heitmann - Gubányi György
Akiza - Pekár Adrienn

Magyar szöveg: Imri László
Hangmérnök: Kis Pál
Gyártásvezető: Bogdán Anikó
Szinkronrendező: Bartucz Attila
Produkciós vezető: Balog Gábor

A szinkront a VIASAT megbízásából a Balog Mix Stúdió készítette.


Január 29-től kezdve tehát minden hétköznap 15:05-kor és 15:35-kor láthatunk egy-egy epizódot a sorozatból.

2018. január 16., kedd

Új ajánló érkezett a harmadik Full Metal Panic!-filmhez

2018. január 20-án mutatják be a japán mozikban a Full Metal Panic!-hoz készült harmadik filmet. Ehhez érkezett egy új ajánló.


Ami viszont ennél sokkal fontosabb, hogy tavasszal érkezik a sorozat 4. évada Full Metal Panic! Invisible Victory címmel. De addig is íme a film ajánlója!


Forrás: ANMTV

2018. január 7., vasárnap

Megtörtént a csoda: majdnem 13 év után folytatódik az Inuyasha a németeknél

Atya. Úr. Isten. 2018. január 7-én, ezen a békés vasárnapon olyan hírrel találtam magam szembe, amire mindig is vágytam, csak éppen Magyarországon: bejelentették, hogy majdnem 13 év után megmenekül az Inuyasha című anime Németországban!


Egyszerűen le vagyok döbbenve, de egyben elképesztően boldog is vagyok. Az Inuyasha az a sorozat, aminek én az animés létemet köszönhetem. Ha ez nincs, ma nem vezetnék majdnem 21 ezer kedvelővel rendelkező Facebook-oldalt, nem lennék a Toonsphere nevű nemzetközi animációs portál közreműködője, talán ez a blog sem létezne, de legfőképpen: a kisujjamat sem mozdítanám azért, hogy a magyar animés élet újra épüljön fel a romjaiból. Nagyon sokat köszönhetek ennek az animének, de erről korábban már részletesen írtam. Évek óta az mozgat, hogy mentsük meg ezt a sorozatot idehaza is, mert nagyon fáj az, ami vele történt. Persze tudtam, hogy a magyar helyzete nem egyedi, hiszen a németeknél is félbemaradt. Ám ők tavaly újra láthatták a ProSieben MAXX csatornának hála a németre szinkronizált 104 részét. Az azonban minden képzeletet felülmúl, ami ma történt.


Hihetetlen, de igaz. Majdnem 13 éves várakozás után végre megint új részeket kapnak a német rajongók az Inuyashaból! Már szinte mindenki feladta a reményt, de ez is azt bizonyítja, hogy sosem szabad feladni! A KAZÉ nevű kiadó a mai hírlevelében bejelentette, hogy 89 új rész jogait szerezték meg, amiket még idén szeretnének kiadni DVD-n! Pontos kiadási időpontot egyelőre nem közöltek. Magyarán ez azt jelenti, hogy a sorozat 105-193. részei is megjelennek végre náluk. Vagyis a teljes anime. Emellett mindent megtesznek azért, hogy az eredeti német szinkronhangok szinkronizálják le az új részeket is!
Az Inuyashat eredetileg 2003-ban mutatta be a németeknél a Viacomhoz tartozó MTV2 nevű csatorna. Ott naponta 20:00-tól vetítették a sorozatot vágatlanul. Később az RTL II is bemutatta, sőt folytatta náluk, ám ők már délután vetítették. Emiatt gyerekbaráttá próbálták tenni, vagyis jól megvágták az egészet. 2005. november 17-én érkeztek el a 104. részig. Ez volt eddig az utolsó németre szinkronizált rész, hiszen az RTL ott sem különb, mint nálunk. Ugyanúgy cserben hagyták a nézőket. Az elmúlt 12 évben az RTL II, a VIVA és legutóbb a ProSieben MAXX csatorna ismételte. Mind a 104 részt és a 4 filmet is a KAZÉ adta ki DVD-n. Hogy az új részeket is levetítik-e a tévében, egyelőre nem tudni, de korábban készült egy interjú a ProSieben MAXX egyik illetékesével, aki elmondta, hogy szeretnék folytatni a sorozatot ők is.


Összefoglalva: ez fantasztikus hír. Egyrészt tehát láthatják a teljes alapsorozatot (105-167. részek), másrészt a 26 részes, InuYasha: The Final Act című záróévadot is, mindezt idén, DVD-n, német szinkronnal, remélhetőleg az eredeti szinkronhangokkal. Ráadásul a KAZÉ a 4 filmet ezúttal Blu-rayen is szeretné kiadni. Ez előreláthatólag június 15-én kerül forgalomba.
Annyira büszke vagyok rájuk, hogy elérték mindezt. Most ez újabb lendületet adott arra, hogy ha törik, ha szakad, valahogy megmentjük idehaza is. Addig fogjuk a tévécsatornákat ezzel csesztetni, amíg nem valósítják meg nálunk is a csodát!

2018. január 6., szombat

Berendelték a Kakegurui 2. évadát + ők az élőszereplős adaptáció színészei

2017 nyarának egyik slágeraniméje volt a Kakegurui. Elég sikeres lett, így nem csoda, hogy Japánban ma közölték: lesz második évada is! További információkat egyelőre nem tudni, de egy plakátot kiadtak hozzá. A 12 részes első évad rendezője Yuichiro Hayashi volt, Manabu Akita pedig a karakterdesignért felelt. Idén az első szezont a Netflix világszerte elérhetővé teszi. (Forrás: Anime2You)


További jó hír, hogy Homura Kawamoto és Tōru Naomura mangája nemcsak animeként folytatódik, de élőszereplős adaptáció is készült belőle. Ezt 2018. január 14-én mutatják be Japánban. Minami Hamabe kelti életre Yumeko Jabami karakterét.


További szereplők:

Natsume Mito - Runa Yomotsuki

Ruka Matsuda - Itsuki Sumeragi

Natsumi Okamoto - Yuriko Nishinotōin

Yūma Yamoto - Jun Kiwatari

Kiyo Matsumoto - Nanami Tsubomi

Miki Yanagi - Midari Ikishima

Yurika Nakamura - Sayaka Igarashi

Taishi Nakagawa - Kaede Manyūda

Plakát:


Forrás: Anime2You

260 ezer német néző volt kíváncsi az ötödik Conan, a detektív-filmre

Aki az animéket szereti, az Ausztriában, Németországban és Svájcban egyértelmű, hogy a ProSieben MAXX csatornára kapcsol, ha tévézni támad kedve. 2018. január 5-én főműsoridőben, 20:15-től vetítették le a nézőknek az ötödik Conan, a detektív filmet. Ez nagyszerű döntés volt, hiszen remek nézettséget ért el.


Ezen a pénteken 20:15-től került adásba az ötödik Conan-film, amire 260 ezer néző volt kíváncsi. A célközönség (14-49 évesek) körében ezzel 2,5%-os közönségarányt ért el, ami kiemelkedően jó teljesítmény. Emlékezzünk vissza, hogy újév napján az első négy film volt látható a ProSieben MAXX-en, méghozzá HD-minőségben! Azok szintén fantasztikus nézettséget értek el.
A filmet 22:20-tól a Code Geass 11. része, 22:55-től pedig a Bleach 11. része követte. Mindkettő 1,7%-ot produkált. 23:20-kor kezdődött a Seraph of the End, ami 2,0%-ra erősödött, míg 23:50-től az Attack on Titan 1. része 2,1%-ot hozott a konyhára. Éjfél után is folytatódott az animézés, hiszen a 00:20-kor kezdődött Death Note és a 00:50-től vetített Psycho-Pass egyaránt 2,6%-kal tette boldoggá a csatorna programigazgatóját. Talán nem meglepő, de ebből a felsorolásból is kiderül, hogy a kereskedelmi tévézésben nem is annyira a nézőszám a lényeges, hanem az, hogy az éppen abban az időpontban tévézők hány százaléka választja az adott csatorna műsorát. Ezt fejezik ki ezek a százalékok. Minél nagyobb, annál jobb, de alapszabályként a csatornaátlagot kell meghaladni ahhoz, hogy valami sikeresnek nevezhető legyen. Erre ezek az animék tegnap is képesek voltak. Tehát megint elmondható, hogy a tévében vetített, szinkronizált animékre 2018-ban is van igény.


A Conan, a detektív nemcsak a németeknél sikeres, hanem Japánban is. Ott 1996 óta vetítik és a mai napig is képernyőn van. Több mint 860 rész, számos film, OVA és bizony rengeteg főcím is vár a rajongókra. Pont ma vetítették Japánban először a 46. openinget. A címe Everything OK!!!, előadója a Cellchrome nevű zenekar. Ők most először működtek közre a Conan kapcsán, hiszen eddig a legtöbb openinget és endinget Mai Kuraki énekesnő énekelte el. Íme a végeredmény!


Forrás: DWDL.de, MAnime.de

2018. január 5., péntek

2018 áprilisában kezdődik az otakut szerető anime

It’s Difficult to Love an Otaku. Japánul: Wotaku ni Koi wa Muzukashii. Ez egy vadonatúj anime lesz, amit 2018 áprilisától vetít majd a japán Fuji TV a noitaminA nevű blokkjában. A sorozat közreműködőinek nevét még nem közölték, de egy bő 2 perces ajánlót és egy plakátot már kiadtak hozzá.


Az animét az A-1 Pictures nevű animációs stúdió készíti. A sorozat Narumi és Hirotaka szerelmi történetéről szól.

Plakát:


Ajánló:


Forrás: Anime2You

2018. január 3., szerda

Íme az IDOLiSH7 és a Sora Yori mo Tooi Basho című animék főcímei

2018. január 8-án mutatják be Japánban az IDOLiSH7 című animét. Ennek nézhetitek meg most az openingjét. A sorozatot Makoto Bessho rendezi és a TROYCA nevű animációs stúdió készíti.


Tegnap óta a A Place Further Than The Universe (japánul: Sora Yori mo Tooi Basho) című anime is látható Japánban. Ennek is megnézhetitek az openingjét. A sorozatot Atsuko Ishizuka rendezi és a Madhouse készíti. Takahiro Yoshimatsu felel a karakterdesignért.


Áprilisban kezdődik a Sword Art Alternative: Gun Gale Online

A német peppermint anime nevű kiadó ma közölte, hogy a Sword Art Alternative: Gun Gale Online című animét áprilisban mutatják be Japánban. Ehhez kiadtak egy rövidke trailert is, amit most megnézhettek.


A Sword Art Alternative: Gun Gale Online a Sword Art Online második évadának spinoffja lesz. Az alapjául szolgáló regényt Sigsawa Keiichi írta és Kuroboshi Kouhaku illusztrálta. Eddig hat kötet érhető el belőle Japánban. A főszereplője Karen Kohiruimaki, aki a való életben rosszul jön ki az emberekkel, mivel szégyenkezik a 183 centiméteres magassága miatt. A Gun Gale Online világában LLENN néven ismert és csak 150 centi magas. Ott találkozik Pitohuival és közösen részt vesznek a Squad Jam nevű viadalon.

Ajánló:


Forrás: Anime2You

2018. január 2., kedd

380 ezer német néző volt kíváncsi a negyedik Conan, a detektív-filmre

2018 úgy kezdődött, hogy ismét bebizonyosodott: a tévében vetített, szinkronizált animékre van igény. Január 1-jén a Németországban, Ausztriában és Svájcban elérhető ProSieben MAXX csatorna animemaratont tartott. Reggel 07:25-től kezdve egész nap, sőt a másnapra virradó éjszaka is csak animéket vetített. Ez önmagában is igazolja a fenti állítás helyességét, de az, amit a 12:40 és 20:15 között adott négy Conan, a detektívhez készült film tudott, elképesztő.


A tegnapi és a mára virradó program egész pontosan így nézett ki a csatornán:

07:25 - Yu-Gi-Oh! ARC-V (ismétlés)
07:50 - Yu-Gi-Oh! ARC-V (ismétlés)
08:20 - Yu-Gi-Oh! 5D’s (ismétlés)
08:45 - Yu-Gi-Oh! 5D’s (ismétlés)
09:10 - Sámán király (ismétlés)
09:35 - Sámán király (ismétlés)
10:00 - Sámán király (ismétlés)
10:25 - Naruto Shippuden (ismétlés)
10:50 - Naruto Shippuden (ismétlés)
11:15 - One Piece (ismétlés)
11:45 - One Piece (ismétlés)
12:15 - One Piece (ismétlés)
12:40 - Detektiv Conan Film 1 – Der tickende Wolkenkratzer
14:30 - Detektiv Conan Film 2 – Das 14. Ziel
16:20 - Detektiv Conan Film 3 – Der Magier des letzten Jahrhunderts
18:15 - Detektiv Conan Film 4 – Der Killer in ihren Augen
20:15 - Expelled from Paradise
22:25 - Fullmetal Alchemist – Shamballa hódítója
00:35 - Detektiv Conan Film 2 – Das 14. Ziel (ismétlés)
02:15 - Detektiv Conan Film 3 – Der Magier des letzten Jahrhunderts (ismétlés)
03:50 - Detektiv Conan Film 1 – Der tickende Wolkenkratzer (ismétlés)

Lehet irigykedni, hiszen ez nemcsak újév napján nem rossz kínálat, hanem egyébként sem lenne az. Főleg, hogy Magyarországra se a Naruto Shippuden, se a One Piece, se ez a két Yu-Gi-Oh!-széria nem jutott el. A Sámán király mangája pedig pont idén folytatódik, ahogy arról tegnap beszámoltam. A Conan, a detektív sem járt nálunk jobban, hiszen a sorozat 52 rész után megbukott. Ellenben a japánok és a németek nagyon szeretik. Nem csoda, hogy a csatorna úgy döntött, egyben leadják az első négy filmjét, ráadásul a felújított HD-változatban. Ez pedig kiváló döntés volt.


12:40-től az első filmre 220 ezer néző volt kíváncsi, amivel 3,5%-os közönségarányt ért el a 14-49 évesek körében. Fél három körül kezdődött a második film, ami már 260 ezer nézőt érdekelt 3,2% mellett a célcsoportban. 16:20-tól a harmadik film újabb nézőket ért el, hiszen már 310 ezer ember követte figyelemmel (3,4%). Negyed hét után a negyedik film került adásba, ami 380 ezerre tornázta fel a nézettségi indexet. A 20-29 évesek körében 9,4% volt a közönségarány, a hagyományos célközönségnél, a 14-49 éveseknél pedig 3,4%. Ezek olyan eredmények, amire mind a német animés közösség, mind pedig a csatorna vezetői büszkék lehetnek. Remélhetőleg 2018 végre Magyarországon is hoz némi változást az animék terén, mert a tavalyi év (is) botrányosan gyenge volt itthon a tévében ilyen szempontból.

Forrás: Anime2You, MAnime.de