Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sámán király. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sámán király. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 14., csütörtök

A Sámán király 190 ezer, a Naruto Shippuden 230 ezer német nézőt érdekelt

A tévében vetített, szinkronizált animékre van igény! Ezt már nagyon régóta mondom és írom, de idehaza egyszerűen nem vesznek róla tudomást. Pedig sok minden igazolja ennek a kijelentésnek a helyességét, és jobb helyeken fel is ismerik azt, hogy az anime nem egy pestisként üldözendő, eltitkolásra érdemes szubkultúra, hanem olyan dolog, amivel kiváló nézettséget is el lehet érni. Ausztria és Németország ennek jeles képviselője.


2017. december 12-én, kedden a német ProSieben MAXX csatorna szenzációs nézettségeket ért el. Ettől a héttől kezdve ismét vetítik a Sámán király című animét, ami az Inuyashat váltotta. Ez nagyszerű döntésnek bizonyult a csatorna programigazgatója részéről, de nem csak ezzel az animével büszkélkedhetnek. A Yu-Gi-Oh! 5D's 13,9%-os közönségarányt produkált a 14-39 év közötti férfiak körében, akik a csatorna elsődleges célcsoportjának számítanak. 16:43-kor kezdődött a Sámán király 2. része, amire összesen 190 ezren voltak kíváncsiak. Ezzel 4,9%-ot ért el a 14-49 évesek körében, de ha a releváns célcsoportot, tehát a 14-39 év közötti férfiakat nézzük, akkor 17%-ról számolhatunk be, ami elképesztő! Több, mint elégedett lehet a csatorna ezzel a teljesítménnyel.
Ezután a Naruto Shippuden 416. része következett, ami megtartotta a 190 ezres nézettséget, a 14-49 évesek körében pedig 4,5%-ot produkált. A releváns célcsoportban 13,7% lett az eredmény, ami bőven a csatornaátlag felett volt. A Naruto Shippuden 417. része is adásba került aznap, ami már 230 ezer nézőt vonzott! Ezzel a nap legsikeresebb műsora lett! 4,6%-ot hozott a 14-49 évesek körében, 13,5%-ot pedig a releváns célcsoportban.
17:57-kor a Conan, a detektív 67. része 7,2%-ot ért el a 14-39 év közötti férfiak körében. 18:51-től pedig a One Piece 507. része következett, ami 2,2%-ot hozott a konyhára a 14-49 évesek körében.


Összességében a ProSieben MAXX aznap 1,8%-os átlagot ért el a 14-49 évesek körében, amit nagyrészt az animék erős nézettségének köszönhet. Sokkal boldogabb lennék, ha végre egy magyar tévécsatorna animés nézettségi eredményeiről írhatnék, de azért az is örömmel tölt el, hogy 2017 végén sem halott az animézés a fejlett világban.

Adatok forrása: MAnime.de

2017. november 25., szombat

Íme egy videó Moser Károly fontosabb animés szerepeiről

Moser Károly a kedvenc magyar szinkronhangjaim közé tartozik, elsősorban természetesen InuYasha miatt. Az AnimeFanMode nevű magyar animés YouTube csatorna 2017. november 2-án egy kb. 5 perces videóban foglalta össze a színész fontosabb animés szerepeit.


Az InuYasha mellett olyan animék kerültek egy-egy rövidebb bejátszás erejéig terítékre, mint a Naruto, a Bleach, a Conan, a detektív, a Sámán király, a Bakugan, vagy épp a Yu Yu Hakusho, ahol Hieit szinkronizálta, amíg egyeztetési okok miatt le nem cserélték Pálmai Szabolcsra.
Az AnimeFanMode egyébként már több magyar szinkronizáló színész munkásságát is feldolgozta, többek között Dögei Éva, Szokol Péter, Szabó Gertrúd, Előd Botond, Molnár Ilona, Markovics Tamás, Mezei Kitty és Szalay Csongor kiemelkedő animés szerepei kaptak külön összeállítást.

Videó:


2017. július 31., hétfő

Nézettség: az Inuyasha eddigi 11 része hullámzó volt

Amikor május végén kiderült, hogy a német ProSieben MAXX csatorna idén nyáron újra képernyőre tűzi az Inuyasha című animét, akkor nagyon fellelkesültem. Nem titok, hogy nagyon szeretném, ha ez az anime Magyarországra is visszatérne, ezúttal teljes egészében, de egyelőre be kell érnem a német vetítéssel. Azt viszont nem sejthettem előre, hogy a sorozat nézettsége ennyire ingadozó lesz. Őszintén szólva nagyobb sikert és kiegyensúlyozottabb teljesítményt vártam volna.


2017. július 14. óta minden hétköznap 16:40 körül látható az Inuyasha Ausztriában, Németországban és Svájcban. Egy pénteki napon mutatták tehát be, ami önmagában nem gond, csak így az első hete csonka lett. A legelső epizódra 100 ezren voltak kíváncsiak. A kezdés biztató volt, én is örültem. Aztán eljött a július 17. és a második rész. A nézettség lecsökkent 20 ezerre. Nem hittem a szememnek, azt hittem, hogy ez valami rossz vicc vagy rémálom. Majd jött a kedd a harmadik résszel, ami 90 ezer nézőt vonzott. Megint megnyugodtam, hogy aztán villámgyorsan csalódjak is: a negyedik rész 40 ezer nézőt szedett össze. Mikor már végképp lelombozódtam volna, akkor kiderült, hogy az ötödik rész az eddigi legjobb teljesítményt nyújtva 150 ezer nézőt szórakoztatott, de a hatodik résznek sem volt oka szégyenkeznie a 130 ezres nézettsége miatt. A hetedik résztől kezdve viszont megint lejtmenet következett: 80 - 60 - 100 - 50 - 80 ezer néző. Teljesen össze-vissza van minden, elképesztő ez a hullámzás. Nyár van, van, aki nyaral és nem a tévé előtt ül, de ez a napi hullámhegy és hullámvölgy elég megdöbbentő. Diagramon ábrázolva ez így néz ki:


A közönségarányokról is érdemes néhány szót ejteni. 2,4%-kal kezdett, majd a második része lesüllyedt 0,0%-ra, amitől kis híján szívrohamot kaptam. Botrány. Azóta szerencsére hozott már 3,1%-ot, 3,5%-ot, sőt 4,0%-ot is a 14-49 évesek körében, de a fent említett hullámzás értelemszerűen a százalékokban is visszatükröződik.


Átlagban eddig 81 818 nézőt érdekelt a sorozat 2,11% mellett. Ez nem rossz eredmény, de nem is kiemelkedő. Mivel a valódi tét a németeknél is az, hogy folytassák a sorozatot (csak 104 részt szinkronizáltak le németre), ezért nem ártana, ha hosszútávon is jó, de ami fontosabb: stabil nézettséget érne el az Inuyasha. Na meg idehaza sem mutat jól a gyengécske teljesítmény, mert így aztán biztos nem menti meg nekünk a sorozatot se a TV2 Csoport, se senki...


Az animevetítés természetesen ezen a héten (július 31. és augusztus 4. között) is folytatódik. Hétfőn és kedden gyorsan ledarálják a Sámán király maradék négy (61-64.) részét, hogy szerdától megérkezhessen a Dragon Ball Z Kai régóta várt folytatása 15:45-től és 16:15-től. 16:40 továbbra is az Inuyasha sávja. Ezen a héten a 12-16. része kerül adásba. 17:05 és 17:30 továbbra is a Naruto Shippuden rajongóinak fontos, míg 18:00 és 18:20 a Conan, a detektív kedvelőinek kedvez (ezen a héten a 212-221. része lesz látható). Végül, de nem utolsósorban 18:50-től a One Piece folytatódik országos tévépremier epizódokkal (533-537. rész).


Mivel annak idején csak az első 11 rész német nyelvű tartalmát írtam le, ezért most folytatom, hadd maradjon meg ez is az utókornak.

12. rész - Eine boshafte kleine Seele (július 31.): Kagome und ihr Bruder Sôta besuchen gemeinsam einen seiner Klassenkameraden im Krankenhaus. Seit einem Brand in dessen Wohnung ist Satoru bewusstlos. Als dann auch noch die Familie des Jungen angegriffen wird und Kagome die Anwesenheit eines Geistes spürt, scheint sie eine plausible Erklärung für die gefährlichen Zwischenfälle gefunden zu haben...

13. rész - Der falsche Priester (augusztus 1.): Kagome trifft auf eine junge Frau mit dem Namen Nazuna. Nur ganz knapp entkam diese einem Spinnenkopf-Dämon. Diese greifen schon seit längerer Zeit immer wieder die Gegend und die Bewohner an. Die Dämonen haben auch Nazunas Eltern auf dem Gewissen. In der Hoffnung, dass ein Priester ihr helfen kann, führt sie Kagome und ihre Freunde zu einem Tempel. Dort allerdings wendet sich das Blatt auf eine Weise, wie es niemand erwartet hätte...

14. rész - Kikyô lebt (augusztus 2.): Die Hexe Urasue überfällt in einer Nacht das Dorf, in dem Kikyôs Überreste aufbewahrt werden. Sie raubt ihre Asche. Inuyasha und weitere Personen sollen dabei helfen, die Urne wieder zurückzuholen. Das ist allerdings gar nicht so einfach, denn vor allem Inuyasha fällt die Zusammenarbeit mit Kagome wegen seiner Gefühle und den Erinnerungen an die erst kürzlich verstorbene Priesterin - an die Kagome ihn immer mehr erinnert - immer schwerer...

15. rész - Seelenwanderung (augusztus 3.): Kagome wird von der Hexe für ein Ritual vorbereitet. Dabei soll ihre Seele in den Körper Kikyôs übergehen. Denn sie ist die wiedergeborene Priesterin. Als Inuyasha in das Ritual hineinplatzt, passiert etwas Merkwürdiges, und sein Leben steht nun auf dem Spiel...

16. rész - Das schwarze Loch (augusztus 4.): Der junge Mönch Miroku ist dafür bekannt, immer wieder weibliche Wesen zu verlocken. Außerdem lässt er sich von seinen Klienten, die er vor den Dämonen befreit hat, auch immer gerne ungewollt bezahlen. Als er unerwartet auf Kagome trifft, entwickelt er großes Interesse an ihr und ihren Juwelensplittern. Eine hitzige Verfolgungsjagd lässt nicht lange auf sich warten...


Nézettségi adatok forrása: MAnime.de

2017. július 29., szombat

Nézettség: Inuyasha péntekre megerősödött

2017. július 28-án a német ProSieben MAXX csatorna délutáni animéi ismét korrekt, bár korántsem a legerősebb nézettséget értek el. A csütörtöki gyengélkedés után pénteken már Inuyasha is jobban teljesített.


14:30-kor a Naruto Shippuden ismétlése csupán 10 ezer nézőt érdekelt, ami elég gyászos eredmény, a 14-49 évesek körében elért 0,4%-ról nem is szólva. Utána a Conan, a detektív két részének ismétlése már 30 ezer (1,1%) és 70 ezer nézőt (2,2%) vonzott. 15:50-től a Sámán király 59. része 80 ezer nézőt izgatott (2,1%), 16:15-től a 60. része pedig 70 ezret (1,9%). 16:40-kor kezdődött az Inuyasha 11. része, amire 80 ezer néző szegezte a tekintetét 2,1%-os közönségarány mellett. Ezt az eredményt meg kell becsülni, ugyanis késő délután (17:55-től) a Conan, a detektív 210-211. része lesüllyedt 20 ezer nézőre, katasztrofális 0,1% és 0,2% mellett. Szóval az Inuyasha-rajongók, amilyen én is vagyok, fellélegezhetnek. 2017-ben is van igény erre a remek animére.

Adatok forrása: MAnime.de

2017. július 28., péntek

A németekhez visszatér az eredeti Naruto című anime is

Augusztus végétől szünetel a Naruto Shippuden a német ProSieben MAXX csatornán, de a rajongóknak nem kell szomorkodniuk, mert helyette újra képernyőre kerül az eredeti sorozat!


Most kivételesen nem kell annyit panaszkodni, hiszen a 220 részes Naruto Magyarországra is eljutott egy sokkal jobb időszakban, mint a mostani. A Jetix és az Animax is vetítette két különböző szinkronnal (megoszlanak a vélemények, hogy kinek melyik tetszik jobban). Azonban mindkét csatorna megszűnt, most pedig 2017-et írunk, amikor nemhogy Naruto nincs a magyar csatornákon, de jóformán értékelhető anime sem (jó, tudom, ott a Dragon Ball Z, a Yo-kai őrzők, A dinoszauruszok királya, de hát hol van ez a külföldi kínálattól...). A németek viszont valóban úsznak az animékben. A Fairy Tail idei német premierje mellett a klasszikusokhoz is visszanyúlnak a német szakemberek. Augusztus 18-án vetíti egy ideig utoljára a ProSieben MAXX a Naruto Shippudent, augusztus 21-től viszont minden hétköznap 17:05-től és 17:30-tól az eredeti sorozat várja a tévénézőket. A csavar a dologban az, hogy nem az első évaddal kezdenek, hanem a negyedikkel, ami még sosem volt látható a ProSieben MAXX-en. Ez az évad utoljára 2012-ben volt adásban az akkor még animéket is vetítő VIVA-n, 2013-ban pedig az akkor még létező tévécsatornaként funkcionáló Animaxen (Animax ma is van a németeknél, de ma már egy VoD-portál, tehát előfizetés mellett online lehet nézni a műsorokat). Ami pedig a sima Naruto és a ProSieben MAXX viszonyát illeti, utoljára 2015-ben volt látható az első két évada az akkor még YEP!-nek nevezett animeblokkban.


Egyelőre nem tudni, hogy hány epizódot vetít belőle a csatorna, ahogy azt sem, hogy mikor tér vissza a Naruto Shippuden. Az viszont biztos, hogy folytatódni fog az is. Mindenesetre a csatorna kínálata augusztusban is baromi jó és erős lesz. Egész pontosan így fog kinézni, tele klasszikusokkal és premierekkel, miközben mi magyarok nem kapunk szinte semmit...

Anime Action augusztus 18-ig:
14:30: Naruto Shippuden (az előző napi rész ismétlése)
14:50: Conan, a detektív (az előző napi rész ismétlése)
15:15: Conan, a detektív (az előző napi rész ismétlése)
15:45: Sámán király (augusztus 2-től Dragon Ball Z Kai)
16:10: Sámán király (augusztus 2-től Dragon Ball Z Kai)
16:40: Inuyasha
17:05: Naruto Shippuden
17:30: Naruto Shippuden
17:55: Conan, a detektív
18:20: Conan, a detektív
18:50: One Piece

Anime Action augusztus 21-től:
14:30: Naruto Shippuden (az előző napi rész ismétlése)
14:50: Conan, a detektív (az előző napi rész ismétlése)
15:15: Conan, a detektív (az előző napi rész ismétlése)
15:45: Dragon Ball Z Kai
16:10: Dragon Ball Z Kai (szeptember 4-től Dragon Ball Super)
16:40: Inuyasha
17:05: Naruto (a 4. évad kezdete)
17:30: Naruto
17:55: Conan, a detektív
18:20: Conan, a detektív
18:50: One Piece

Anime Action augusztus 22-től:
14:30: Naruto (az előző napi rész ismétlése)
14:50: Conan, a detektív (az előző napi rész ismétlése)
15:15: Conan, a detektív (az előző napi rész ismétlése)
15:45: Dragon Ball Z Kai
16:10: Dragon Ball Z Kai (szeptember 4-től Dragon Ball Super)
16:40: Inuyasha
17:05: Naruto
17:30: Naruto
17:55: Conan, a detektív
18:20: Conan, a detektív
18:50: One Piece

Forrás: MAnime.de és Anime2You

2017. július 24., hétfő

Inuyasha és One Piece: kezdődik a 3. hét

2017. július 24. és 28. között is folytatódik a német ProSieben MAXX csatorna délutáni animeblokkja, az Anime Action. Ahogy a múlt héten, úgy ezúttal is megörökítem a heti kínálatot az utókor számára.


A csatorna animés kínálata elég impozáns. Miközben nálunk egyedül a Dragon Ball Z képviselteti a komolyabb animéket a VIASAT6-on, addig a németek és az osztrákok mindent megkapnak, amire csak vágynak.


Ezen a héten minden hétköznap 15:50-től és 16:15-től a Sámán király 51-60. része várja a nézőket. 16:40-től érkezik az Inuyasha 7-11. része. 17:05 és 17:30 a Naruto Shippuden rajongóinak kedvez, hiszen ezúttal a 274-283. részeket láthatják. 17:55-től és 18:20-tól a nyomozásé a főszerep, köszönhetően a Conan, a detektív 202-211. részének. Végül, de nem utolsósorban 18:50-tól a One Piece jelentkezik országos tévépremier epizódokkal, mivel most először láthatják német szinkronnal az 528-532. részeket. Hagyományosan a kalózos anime hozza a legszebb nézettséget a csatornának. Az első két hét adataira nem lehet panasz. Az eredményeket itt és itt nézhetitek meg, az anime németországi történetét pedig itt olvashatjátok el.


Zárásként pedig következzen két német nyelvű vicces kép a ProSieben MAXX csatorna Facebook oldaláról:



2017. július 18., kedd

Katasztrofális nézettséget értek el az animék hétfőn

2017. július 17. kurva szarul sikerült a német ProSieben MAXX csatorna számára. A délutáni animeblokk teljesítménye botrányosan gyenge lett, ami az Inuyashat is érintette.


A hétköznap délutánonként vetített animék tegnap szokatlanul rosszul teljesítettek. Egyetlen kivételtől eltekintve mindegyik sorozat csatornaátlag alatti számokat produkált. 14:50-kor a Conan, a detektív ismétlésére mindössze 20 ezer néző volt kíváncsi, ami 0,4%-os közönségarányt eredményezett. Alig egy órával később a Sámán király ugyancsak 20 ezer nézőt vonzott, a közönségarány azonban lecsökkent 0,1%-ra a célközönségnél. 16:40-kor kezdődött az Inuyasha 2. része, ami szintén csak 20 ezer nézőt ültetett a képernyők elé. Ami viszont teljes kudarc, hogy ez 0,0%-ot produkált, tehát technikailag olyan, mintha a fiatalok közül senki sem nézte volna. Ez az eredmény egyszerűen pocsék, sőt felháborító, főleg annak tükrében, hogy pénteken az első rész 2,5%-ot hozott. A németek teljesen megőrültek? Ezt a kiváló animét hagyják a süllyesztőbe zuhanni?


17:05-kor a Naruto Shippuden 70 ezer nézőt izgatott 1,3% mellett, ami még mindig a csatornaátlag alatt van. 18:00-tól Conan, a detektív szintén 70 ezer krimirajongót nyert meg magának 1,3% mellett. A tegnapi napra egyedül a One Piece 523. része lehet büszke, ami 18:50-kor kezdődött. 130 ezer nézőt szedett össze magának, amivel a célközönség körében 2,3%-ot ért el. Ez ugyan jobbnak tűnik a többi animéhez képest, ám múlt hét pénteken még 280 ezren nézték. Vagyis 150 ezer néző eltűnt a fenébe.


Szerencsére ezek a rossz nézettségek nem számítanak átlagosnak. Normál esetben nagyon is szép eredményeket produkálnak az animék a németeknél. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy miért vannak ilyen kiugrások. Nem szeretek ilyen negatív tendenciákról írni, mert ha idehaza ezt meglátják, akkor elkönyvelhetik, hogy az animékre nincs igény, felesleges költeni rájuk és a tévében vetíteni, holott ez nem igaz. Néha vannak hullámvölgyek, de ebből messzemenő következtetést még nem szabad levonni. Remélem, hogy ebből nem lesz rendszer, mert elkeserítő a kedvenc animém mellett egy nagy nullát látni...

Adatok forrása: MAnime.de, Anime2You

2017. július 17., hétfő

Új hét, új Inuyasha és One Piece részek a ProSieben MAXX-en

Elkezdődött a 2017-es év 29. hete. Ez nálunk szerencsésebb helyeken - jelesül Németországban és Ausztriában - azt jelenti, hogy folytatódik az animevetítés. A német ProSieben MAXX csatorna július 17. és 21. között is jelentkezik a szokásos délutáni animeblokkjával, melyben országos tévépremier részek és közkedvelt sorozatok ismétlései is láthatók. Ezek közül számunkra az Inuyasha és a One Piece a legfontosabbak.


Minden hétköznap, azaz hétfőtől péntekig 15:45 és 19:10 között számos közkedvelt anime várja a német tévénézőket a ProSieben MAXX-en. Mivel ezt szeretném megörökíteni az utókor számára is, így íme a második olyan hét műsorújságja, ahol az Inuyashat is vetítik.


Ezen a héten hétköznap 15:45-től és 16:10-től a Sámán király 41-50. része várja a nézőket. A 64 részből álló animével így elég gyorsan fognak végezni. 16:35-től érkezik az Inuyasha 2-6. része. Amennyiben ezekről is lesznek nézettségi adatok, természetesen beszámolok róluk. 17:05-től és 17:30-tól a Naruto Shippudent ismétlik, ami most annyira nem lényeges. 17:55 és 18:20 a Conan, a detektív rajongóinak kedvez. Ezen a héten a 192-201. részek kerülnek adásba. Végül 18:50-től jön a közkedvelt One Piece vadonatúj, a németeknél most először látható epizódokkal, jelesül az 523-527. részekkel.


Német és osztrák animerajongónak lenni tehát továbbra is jó dolog. 2017 egyrészt az Inuyasha éve, másrészt azt látjuk, hogy más országokban a mai napig is természetes dolog az, amit Magyarországon az ORTT és a média nem megfelelő hozzáállása együttesen kiirtott. Remélem, hogy egyszer idehaza is jobb belátásra térnek és felfedezik az animékben rejlő lehetőségeket, ugyanis a mexikói és török szeméthalommal már tele a padlás és a tévécsatornák is.

2017. július 14., péntek

Nézettség: a Yu-Gi-Oh! ARC-V jól finálézott, Conan új rekordot ért el

Folytatódik nézettségi barangolásom a német ProSieben MAXX csatornán. Ezúttal a 2017. július 13-án, csütörtökön történtekről lesz szó.


Ami a Sámán királyt illeti, 15:45-től a 37. része 70 ezer, 16:10-től a 38. része 90 ezer nézőt érdekelt. 1,3%-os közönségarányt ért el, ami éppen a csatornaátlagnak felel meg. Tegnap a ProSieben MAXX a Yu-Gi-Oh! ARC-V első évadának utolsó, 49. részét vetítette 16:35-től. Ez 90 ezer nézőt vonzott (2,2%), az így elért közönségarányra pedig nem lehet panasz. 17:00-tól a Naruto Shippuden egyik része 120 ezer, a másik része pedig 150 ezer nézőt ültetett a képernyők elé. A közönségarányok itt is bőven a csatornaátlag felett voltak (3,0% és 3,5%).


17:55-től a Conan, a detektív 188. része 200 ezer nézőt szórakoztatott. Ez 4,8%-ot hozott a konyhára, ami új rekord. Ez még úgy is szép teljesítmény, hogy nyár van és a 18:15-től vetített 189. rész "csak" 170 ezer nézőt és 3,6%-ot ért el a 14-49 évesek körében. Jelenleg a One Pieceből országos tévépremier epizódokat vetít a csatorna. Csütörtökön az 521. rész került adásba, ami a legnézettebb anime volt, nem túl meglepő módon. 220 ezer nézőt és 3,9%-ot produkált. Vagyis megint azt látjuk, hogy a csatorna animeblokkja sikeres és bizony 2017-ben is van igény a tévében vetített szinkronizált animékre. Magyarországon is lenne.

Adatok forrása: MAnime.de