Oldalak

2019. április 16., kedd

Májusban jelenik meg Rumiko Takahashi új mangája

Rumiko Takahashi az egyik legismertebb mangaka világszerte. Olyan művek köthetőek hozzá, mint az Urusei Yatsura, a Maison Ikkoku, a Ranma 1/2, az Inuyasha és a RIN-NE. Azt már tudni egy ideje, hogy új mangán dolgozik, most azonban további részletek derültek ki erről.


A japán Weekly Shonen Sunday magazinban közölték, hogy a manga előzetes címe MAO lesz és 2019. május 8-án jelenik meg először a magazin 23. kiadványában. A történet egy olyan helyen játszódik, ahol két világ kereszteződik és egy különös romantikus történetet mesél el egy fiú és egy lány között, akik a sorsnak köszönhetően találkoznak egymással.
Takahashi egyébként januárban kapta meg a 46. Angoulême International Comics Festival nagydíját (Grand Prix d'Angoulême). Az elismert művész számos művéből nemzetközileg népszerű animék és élőszereplős adaptációk készültek.

2019. március 21., csütörtök

2019-ben Spanyolországban is megjelent az Inuyasha Blu-rayen

Spanyolországban is óriási kultusza van az Inuyasha című animének, akárcsak Németországban. Arról már sokat írtam tavaly, hogyan mentették meg a németeknél ezt a sorozatot és adták ki teljes egészében német szinkronnal DVD-n és Blu-rayen. Azonban tavaly a spanyoloknál is elkezdték megjelentetni lemezen a félszellem történetét, amit idén is folytatnak.


A spanyol Selecta Visión nevű kiadónak elég jó híre van az animerajongók körében, hiszen olyan animék jogaival rendelkezik, mint a Slayers - A kis boszorkány, a Tokyo Ghoul, a Sword Art Online, a No Game No Life, az Attack on Titan, a Fairy Tail, a Trigun, a Death Note, a Cowboy Bebop, a One Punch Man, a Yu Yu Hakusho és persze az InuYasha. Meg még sok minden más, szóval nem szarral gurigázik. 2018 tavaszától kezdték el megjelentetni az InuYashat, ami azért különleges, mert egyrészt Blu-rayen, tényleges HD-minőségben, másrészt a spanyol mellett katalán szinkronnal együtt adták ki. Ez a sorozat első 33 részét tartalmazza.


2018. június 27-én jelent meg a második kötet a 34-66. részekkel, augusztus 29-én pedig a harmadik kötet a 67-99. epizódokkal. Aztán jött egy nagyobb szünet, de 2019. január 30-tól már a negyedik kötet is megvásárolható, ami a sorozat 100-132. részeit tartalmazza továbbra is japán, spanyol és katalán szinkronnal, illetve spanyol felirattal. Amiért viszont ez a bejegyzés született, az nem más, mint hogy 2019. március 27-én az ötödik kötet is megjelenik a spanyoloknál, rajta a 133-167. részekkel.


Spanyolország tehát nem feledkezett el erről a klasszikus animéről és most már ők is lehagytak minket, hiszen Magyarországon 2008 őszén az RTL Klub a 113. rész után félbehagyta a sorozat vetítését, DVD-n pedig eleve csak 104 részt adtak ki itthon. Ha csak abból indulunk ki, hogy most már találtunk négy olyan európai országot is, ahol az elmúlt időszakban előtúrták ezt az animét, akkor nem mondhatjuk azt, hogy teljesen esélytelen lenne visszahozni hozzánk is ezt a sorozatot, de ehhez továbbra is szándék kellene hivatalos részről. A német és a spanyol kiadókban megvolt ez a szándék. Nálunk eleve szinte halott már a lemezen történő kiadás, hiszen az emberek vagy letorrentezik, amit nézni akarnak, vagy online nézik, jobb esetben legális alternatívát (HBO GO, Netflix stb.) választva, vagy pedig továbbra is leülnek a tévé elé. Épp ezért nálunk továbbra is egy tévécsatorna lehetne az elsődleges megmentő, de a VIASAT6-ot és a Dragon Ball Super folytatását leszámítva semmi nem mutat még arra, hogy úsznánk az animékben Magyarországon. Na mindegy, talán változik majd ez is. Az ilyen hírek, mint ez a spanyol is, adhatnak némi reményt, de azt mindenképpen bebizonyítják, hogy az Inuyasha 2019-ben sem lejárt lemez.
Aki esetleg szeretné megrendelni magának spanyol és/vagy katalán szinkronnal Blu-ray minőségben (és alaposan a pénztárcába nyúlva), az a spanyol Amazonon megteheti:

5. kötet

Ebben a friss videóban pedig megnézheti spanyolul az ötödik kötet legjobb pillanatait.

2019. március 15., péntek

Elkészült az Overlord főcímdalának magyar változata

2019. március 3-án számoltam be a Toonsphere-en arról, hogy magyar szinkron készül az Overlord című animéhez. A hír és a kiadott ajánló gyorsan népszerű lett, így adta magát, hogy a sorozat főcímdalát is magyarosítani kellene. Ez most meg is történt és az Új világ című dal már meghallgatható.


A projekt mögött a Tanaka Studio áll, akiket a Facebookon is érdemes követni további részletekért.

2019. február 5., kedd

Elkészült a Dragon Ball Super első endingjének magyar változata

Az AFHungary újabb magyar nyelvű animés dallal jelentkezett. Nemrég a Boku no Hero Academia első főcímdalát hallhattuk magyarul, most pedig a Dragon Ball Super első endingje következett. Szemben az előbbi animével, a DBS-hez magyar szinkron is van a VIASAT6-nak hála.


Burák Ádám dalszövegét ezúttal is Rudi énekelte fel. A dal nem a teljes változat, csupán az animében is hallható másfél perces verzió, de hasonlóan az eddigiekhez, ez is jól sikerült. A dal címe egyébként az, hogy Sorsom írom át! Már csak az animék hazai sorsát kellene átírni, mert a mostani még mindig elég méltatlan. Viszont ha animevetítésben nem is, de magyar nyelvű dalokban már "Magyarország jobban teljesít".

2019. február 4., hétfő

Luffy, Natsu és Naruto továbbra is gondoskodnak a ProSieben MAXX csatorna jó nézettségéről

2019-ben sem maradtak eddig anime nélkül Németország, Ausztria és Svájc animerajongói, hála többek között a ProSieben MAXX csatorna animeblokkjának. Mivel a kereskedelmi tévézés alapvetően a nézettségről és a pénzről szól, ezért egyértelmű, hogy a csatorna nem azért vetít animéket, mert ez nem éri meg nekik. Épp ellenkezőleg: nagyon is sikeresek az animék a csatornán. Noha nem animecsatornáról van szó a legszorosabb értelemben, ma már mindenkinek ez az első dolog, ami eszébe jut a ProSieben MAXX-ről. 2019. február 1-jén is kiemelkedő eredményeket ért el Luffy, Natsu, Naruto és a többiek.


Ezen a pénteki napon a délutáni animeblokk remek nézettséget hozott. Konkrétan ez történt (a teljes nézettség mellett zárójelben a 14-49 évesek körében elért közönségarány látható):


Az ábráról látható, hogy a legsikeresebb anime a németek nagy kedvence, a Conan, a detektív lett, annak is a 405. része, ami 3,9%-os közönségarányt ért el a célközönség körében. A másik nagy kedvenc, a One Piece ugyancsak 230 ezer nézőt érdekelt a 626. részével, de a későbbi időpont miatt egy kicsit kisebb közönségarány mellett. 3% felett egész nap nem teljesített semmi a csatornán, csak az animék, ráadásul bő három órán keresztül folyamatosan. Átlagban a ProSieben MAXX 1,8%-ot ért el a 14-49 évesek körében, ezt pedig mindegyik anime bőven meghaladta. Vagyis továbbra is elmondható, hogy a tévében vetített, szinkronizált animékre nagyon is van igény.

Forrás: MAnime.de

2019. február 3., vasárnap

Fontos díjat nyert a magyar szinkronos anime

Association Internationale du Film d’Animation (ASIFA). Más néven: International Animated Film Award. Ez nem más, mint a Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, amit idén február 2-án rendeztek meg. A röviden Annie-díjátadóként ismert rendezvényen több kategóriában versenyeztek egymással az animációs filmek. A legjobb független animációs filmek jelöltjei között a Ruben Brandt, a gyűjtő társaságában a belga Ce Magnifique Gâteau!, a japán Mirai – Lány a jövőből, a francia Mutafukaz és a Tito e os pássaros című brazil alkotás szerepelt. Na melyik nyert? Hát persze, hogy az anime, amit nagyon helyesen le is szinkronizáltak magyarra!


Mamoru Hosoda 2018-as animefilmje nyerte a 46. Annie-díjátadó említett kategóriáját. A filmet az Oscarra is jelölték a legjobb animációs játékfilm kategóriájában, de a 91. Oscar-díjátadóra csak 2019. február 24-én kerül sor. Sőt a 76. Golden Globe-díjátadón is képviseltette magát, de ott sajnos vesztett a Spider-Man: A New Universe című filmmel szemben. Épp ezért öröm, hogy most sikerült megnyernie egy fontos díjat.
A filmet a magyar mozikban is vetítették a Mozinetnek hála, szerencsére magyar szinkronnal. A szinkronhangok között többek között Hermann Lilla, Andresz Kati, Hamvas Dániel, Láng Balázs, Seder Gábor és Solecki Janka hallható.

Forrás: MAnime.de

Animék, amelyeket 2010 után szinkronizáltak le magyarra

Az Animekommentár sztárja, Daisetsu úgy látszik, hogy visszatért. Korábban az egyik legmeghatározóbb magyar animés vlogger volt, aztán a tanulmányai és a magánélete miatt ideiglenesen abbahagyta a videók készítését. Mostanában viszont csak úgy ontja magából a videókat. A legújabb feltöltése a 2010 után magyarra szinkronizált animékkel foglalkozik.


2010 egy elég fontos év volt a magyar történelemben. Egyrészt a balliberális kormányzat ment a levesbe, a Fidesz-KDNP megszerezte az első kétharmadát (majd 2014-ben a másodikat, 2018-ban pedig a harmadikat), az év nyarán pedig megszüntették az ORTT-t, ami remélhetőleg azóta is a pokol legmélyebb bugyraiban ég azért, mert tönkretették a hazai animézést az állandó elsötétítéseikkel. Azóta Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt élünk. A kormányzat "tájékoztatása" szerint "Magyarország jobban teljesít". Elég véleményes dolog, hogy ez igaz-e. Egy dolog viszont biztos: animék szinkronizálása és vetítése szempontjából egyáltalán nem teljesít jobban. Sőt: Európa sereghajtói közé tartozunk.
2010 után a német animés ipar még a korábbihoz képest is fellendült. Most már ipari mennyiségben veszik meg és szinkronizáltatják le németre az animéket. Ez azért fontos, mert ez nem csak Németországról szól, hanem Svájcról és Ausztriáról is. Vagyis a szomszédunkról. Amint elhagyjuk a magyar határt, olyan helyre csöppenünk, ahol úsznak a szinkronizált animékben. Ha csak az elmúlt időszak megjelenéseit nézzük, akkor láthatjuk, hogy elérhető német szinkronnal az Amagi Brilliant Park, a Haikyu!!, az InuYasha: The Final Act, a Mirai Nikki, a Naruto Shippuden, a Dimension W, a Hunter x Hunter, a Kill la Kill, a Parasyte – The Maxim, a Violet Evergarden, a Blood Lad, a One Piece, a Fairy Tail, a Made in Abyss, a No Game No Life Zero és még hosszasan lehetne sorolni.
Ehhez képest nálunk mi van? Izaura TV, török sorozatok, február 17-től elindul a Jocky TV is. Vagyis nagyrészt a nyugdíjasokra koncentrálnak. Persze önmagában ez sem igaz, hiszen a magyar médiában a kettős mérce is nagyon szépen megfigyelhető. Ami amerikai, azt szeretik. Family Guy, Amerikai fater, Futurama, South Park, Texas királyai, A Cleveland Show, Bob burgerfalodája, Firka villa, A Simpson család, Rick és Morty, Archer, Brickleberry... Szinkronizálnak ők animációkat is, a lényeg, hogy az USA-ból jöjjön. Ami japán, az nagyrészt le van szarva, miközben láthattuk, hogy Európában nem így állnak hozzá a japán animációkhoz, vagyis az animékhez.


Épp ezért Daisetsu nem a legkönnyebb témába vágta a fejszéjét. 2014 tavaszáig létezett az Animax, ami azért hozott nekünk ezt-azt (pl. a Slayers 4-5. évadát is). Utána viszont nagyon lecsökkent a szinkronizált animék száma. A videójából így is kimaradt jó pár alkotás. 2014-ben a VIASAT6 elhozta nekünk a Yu-Gi-Oh! GX második évadát. 2015 őszén az RTL II lepett meg minket az Űrzavarral. 2017-ben a Kiwi TV A dinoszauruszok királya második évadát mutatta be országos tévépremierként. 2018 elején pedig a VIASAT6 random módon belecsapott a Yu-Gi-Oh! Az öt sárkányba, amit kapásból a 65. részével sikerült elkezdeniük. Minden más a videóban nézhető meg. Nagyon-nagyon messze állunk attól a mennyiségtől, ami Európában normálisnak számít, és amíg a magyar média vezetői nem veszik észre, hogy az animékre is van igény, addig csak éppen, hogy csurran-cseppen nekünk is valami.