2019. október 9. nagy nap volt a magyarországi animés élet történetében, hiszen a VIASAT6 ezen a szerdai napon mutatta be a Hősakadémia című animét. A 2018 óta fokozatosan a romokból újjáépülő hazai animézés nemcsak a szinkronizálás tekintetében kapott új lendületet, hanem a régóta sokak által szorgalmazott coverek tekintetében is. Ez röviden azt jelenti, hogy az adott sorozat főcímdalát (openingjét) vagy záródalát (endingjét) tehetséges magyar fiatalok feléneklik magyarul.
A magyar premier óta nagyon sokan megismerhették Ungvári Gergely nevét, hiszen Midoriya Izukuként tette fel magát a térképre, de Timon Barna is remekül hozza a flegmán bunkó Bakugot, Hamvas Dani szexi Todoroki-hangjától pedig lányok sokasága olvadozik. Viszont nem csak olyan hatása van a magyar szinkronnak, hogy egyre többen megismerték a hősöknek készülő és már hivatásos hősként dolgozó személyek történetét, hanem olyan is, hogy lelkes rajongók újból nekiálltak magyarul énekelni. Január végén, amikor még álmodozni sem mertünk arról, hogy az anime eljut Magyarországra, az AFHungary már felénekelte a Boku no Hero Academia első főcímdalát. Ezt azóta 52 ezerszer tekintették meg.
A szinkronos bemutató óta elsősorban ketten álltak neki énekelni: GGeery Music (Cserna Gergely) és Lisa Eve. Az alábbiakban az ő videóik nézhetők meg.
2019. szeptember 2-án, hétfőn mutatja be a VIASAT6 a Tsubasa kapitány - Kezdőrúgás című animét országos tévépremierként. Minden hétköznap 15:35-től érkezik az új rész, előtte 15:05-től megismétlik az előző napi epizódot. Elsőként a Toonsphere oldalán olvashattátok a sorozat magyar hangjait, amiből kiderült, hogy az A+ csatornán vetített, 2001/2002-ben készült anime magyar hangjai közül többen is visszatérnek (pl. Molnár Levente, Szokol Péter, Dögei Éva és Markovics Tamás). Most további karakterek magyar hangjairól hullik le a lepel.
Rumiko Takahashi az egyik legismertebb mangaka világszerte. Olyan művek köthetőek hozzá, mint az Urusei Yatsura, a Maison Ikkoku, a Ranma 1/2, az Inuyasha és a RIN-NE. Azt már tudni egy ideje, hogy új mangán dolgozik, most azonban további részletek derültek ki erről.
A japán Weekly Shonen Sunday magazinban közölték, hogy a manga előzetes címe MAO lesz és 2019. május 8-án jelenik meg először a magazin 23. kiadványában. A történet egy olyan helyen játszódik, ahol két világ kereszteződik és egy különös romantikus történetet mesél el egy fiú és egy lány között, akik a sorsnak köszönhetően találkoznak egymással.
Takahashi egyébként januárban kapta meg a 46. Angoulême International Comics Festival nagydíját (Grand Prix d'Angoulême). Az elismert művész számos művéből nemzetközileg népszerű animék és élőszereplős adaptációk készültek.
Spanyolországban is óriási kultusza van az Inuyasha című animének, akárcsak Németországban. Arról már sokat írtam tavaly, hogyan mentették meg a németeknél ezt a sorozatot és adták ki teljes egészében német szinkronnal DVD-n és Blu-rayen. Azonban tavaly a spanyoloknál is elkezdték megjelentetni lemezen a félszellem történetét, amit idén is folytatnak.
2018. június 27-én jelent meg a második kötet a 34-66. részekkel, augusztus 29-én pedig a harmadik kötet a 67-99. epizódokkal. Aztán jött egy nagyobb szünet, de 2019. január 30-tól már a negyedik kötet is megvásárolható, ami a sorozat 100-132. részeit tartalmazza továbbra is japán, spanyol és katalán szinkronnal, illetve spanyol felirattal. Amiért viszont ez a bejegyzés született, az nem más, mint hogy 2019. március 27-én az ötödik kötet is megjelenik a spanyoloknál, rajta a 133-167. részekkel.
Spanyolország tehát nem feledkezett el erről a klasszikus animéről és most már ők is lehagytak minket, hiszen Magyarországon 2008 őszén az RTL Klub a 113. rész után félbehagyta a sorozat vetítését, DVD-n pedig eleve csak 104 részt adtak ki itthon. Ha csak abból indulunk ki, hogy most már találtunk négy olyan európai országot is, ahol az elmúlt időszakban előtúrták ezt az animét, akkor nem mondhatjuk azt, hogy teljesen esélytelen lenne visszahozni hozzánk is ezt a sorozatot, de ehhez továbbra is szándék kellene hivatalos részről. A német és a spanyol kiadókban megvolt ez a szándék. Nálunk eleve szinte halott már a lemezen történő kiadás, hiszen az emberek vagy letorrentezik, amit nézni akarnak, vagy online nézik, jobb esetben legális alternatívát (HBO GO, Netflix stb.) választva, vagy pedig továbbra is leülnek a tévé elé. Épp ezért nálunk továbbra is egy tévécsatorna lehetne az elsődleges megmentő, de a VIASAT6-ot és a Dragon Ball Super folytatását leszámítva semmi nem mutat még arra, hogy úsznánk az animékben Magyarországon. Na mindegy, talán változik majd ez is. Az ilyen hírek, mint ez a spanyol is, adhatnak némi reményt, de azt mindenképpen bebizonyítják, hogy az Inuyasha 2019-ben sem lejárt lemez.
Aki esetleg szeretné megrendelni magának spanyol és/vagy katalán szinkronnal Blu-ray minőségben (és alaposan a pénztárcába nyúlva), az a spanyol Amazonon megteheti:
2019. március 3-án számoltam be a Toonsphere-en arról, hogy magyar szinkron készül az Overlord című animéhez. A hír és a kiadott ajánló gyorsan népszerű lett, így adta magát, hogy a sorozat főcímdalát is magyarosítani kellene. Ez most meg is történt és az Új világ című dal már meghallgatható.
Az AFHungary újabb magyar nyelvű animés dallal jelentkezett. Nemrég a Boku no Hero Academia első főcímdalát hallhattuk magyarul, most pedig a Dragon Ball Super első endingje következett. Szemben az előbbi animével, a DBS-hez magyar szinkron is van a VIASAT6-nak hála.
Burák Ádám dalszövegét ezúttal is Rudi énekelte fel. A dal nem a teljes változat, csupán az animében is hallható másfél perces verzió, de hasonlóan az eddigiekhez, ez is jól sikerült. A dal címe egyébként az, hogy Sorsom írom át! Már csak az animék hazai sorsát kellene átírni, mert a mostani még mindig elég méltatlan. Viszont ha animevetítésben nem is, de magyar nyelvű dalokban már "Magyarország jobban teljesít".
2019-ben sem maradtak eddig anime nélkül Németország, Ausztria és Svájc animerajongói, hála többek között a ProSieben MAXX csatorna animeblokkjának. Mivel a kereskedelmi tévézés alapvetően a nézettségről és a pénzről szól, ezért egyértelmű, hogy a csatorna nem azért vetít animéket, mert ez nem éri meg nekik. Épp ellenkezőleg: nagyon is sikeresek az animék a csatornán. Noha nem animecsatornáról van szó a legszorosabb értelemben, ma már mindenkinek ez az első dolog, ami eszébe jut a ProSieben MAXX-ről. 2019. február 1-jén is kiemelkedő eredményeket ért el Luffy, Natsu, Naruto és a többiek.
Ezen a pénteki napon a délutáni animeblokk remek nézettséget hozott. Konkrétan ez történt (a teljes nézettség mellett zárójelben a 14-49 évesek körében elért közönségarány látható):
Az ábráról látható, hogy a legsikeresebb anime a németek nagy kedvence, a Conan, a detektív lett, annak is a 405. része, ami 3,9%-os közönségarányt ért el a célközönség körében. A másik nagy kedvenc, a One Piece ugyancsak 230 ezer nézőt érdekelt a 626. részével, de a későbbi időpont miatt egy kicsit kisebb közönségarány mellett. 3% felett egész nap nem teljesített semmi a csatornán, csak az animék, ráadásul bő három órán keresztül folyamatosan. Átlagban a ProSieben MAXX 1,8%-ot ért el a 14-49 évesek körében, ezt pedig mindegyik anime bőven meghaladta. Vagyis továbbra is elmondható, hogy a tévében vetített, szinkronizált animékre nagyon is van igény.