Oldalak

2018. december 9., vasárnap

Új mangán dolgozik Rumiko Takahashi, az InuYasha alkotója

Rumiko Takahashi több mint 30 éves pályafutása alatt az egyik legismertebb mangaka lett, akinek műveit és az azokból készült animéket világszerte rajongók milliói kedvelik. Olyan mangákat köszönhetünk neki, mint az InuYasha, a Ranma ½, az Urusei Yatsura, a Maison Ikkoku, a Mermaid Saga és a Rumic Theater. A legutóbbi mangája a RIN-NE, amit tavaly decemberben fejezett be. Most azonban bejelentette, hogy új mangán dolgozik.


Az 1957-ben született Rumiko Takahashi új művéről egyelőre nem sok mindent tudni, csak azt, hogy 2019 tavaszától jelenik meg a Shogakukan nevű vállalat Weekly Shonen Sunday nevű magazinjában. Az biztos, hogy lesz egyfajta kapcsolat az új műve és a Rumic World című rövid történeteket tartalmazó kiadvány között. Pontosabb részleteket majd később közölnek.
A mangaka mangáiból animék is készültek. Ezek közül Magyarországra csak az InuYasha jutott el, de az is félbemaradt a szerencsétlen körülmények miatt, és egyelőre még mindig nem sikerült megmenteni. Azonban nem csak az összesen 193 részes InuYasha lett világsiker, hiszen a Ranma ½ 161 részből, az Urusei Yatsura 195 részből, a Maison Ikkoku pedig 96 részből áll, így ha netalántán, véletlenül, esetleg ezeket bemutatnák nálunk is, akkor hosszú időre meglenne a néznivaló és a fix program. Persze az InuYasha tisztességes folytatása és befejezése lenne a legfontosabb feladat.

Forrás: Anime2You

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése