Oldalak

2017. július 31., hétfő

Még az 1997-es Esmeralda is előbb visszatér hozzánk, mint az animék

Mindig megdöbbent, hogy meddig tud még süllyedni a magyar média és vajon eléri-e valaha a mélypontját, de időről időre sikerül meglepniük. A mai nap bombahíre, hogy hamarosan visszatér a 20 évvel ezelőtt készült Esmeralda című mexikói telenovella az Izaura TV-re. Eközben az animék sehol sincsenek.


2017-et írunk, de elég sokszor azt érzem, hogy a múltunkat éljük újra. A számos valódi premier mellett ezeréves lepukkant sorozatokat és műsorokat ismételnek a tévében, ráadásul ipari mennyiségben. Igazából nincs is ezzel semmi baj, hiszen ezekre is megvan az igény és a nézői bázis, csak már megint ott motoszkál bennem a gondolat, hogy akkor hol a picsában vannak az animék. Azokat miért nem tudják visszahozni? Még csak nem is a vadonatúj sorozatokra gondolnék, hanem a 17-25 évesekre. Az Inuyashat 2000-ben mutatták be Japánban, a Slayerst 1995-ben, míg a Yu Yu Hakushot 1992-ben. Látható ma valamelyik idehaza? Nem! Ellenben mit látunk? A TV2 Csoport főként telenovellákra, de egyéb (pl. francia, dél-koreai) sorozatokra is szakosodó csatornája, az Izaura TV örömmel jelentette be a Facebook oldalán, hogy hamarosan visszatér a 20 évvel ezelőtti Esmeralda. Hát könyörgök... Ezek után nekem senki se mondja, hogy azért nem vetítenek bizonyos animéket, mert régiek! A sorozathoz készült egy ajánló is. Ha valaki olyan elvetemült, hogy megnézze, akkor kattintson ide!


Emlékszem, amikor gyerek voltam, én is néztem ezt a sorozatot. Na nem mintha 1998 környékén olyan nagy kínálat lett volna idehaza, szóval jobb híján néztem, nem azért, mert ez volt minden vágyam. Meg persze azt sem tudtam, hogy van ennél minőségibb szórakozás is. Az RTL Klub ezt adta, szóval 137 részen át izgulhattunk Leticia Calderón és Fernando Colunga szerelméért és persze azért, hogy mi lesz a szegény, vak Esmeraldával, akinek a szemműtétjére állítólag gyűjtöttek is az észkombájn magyar nézők...


Az idei július utolsó napja tehát cseppet megint betette a kiskaput. Egy szót sem szólnék az ilyen miatt, ha kiegyensúlyozott lenne a magyar média és animéket is adnának normális mennyiségben. Csakhogy nem ez történik, úgyhogy jobb híján tényleg csak irigykedhetek az osztrákok és a németek animés kínálatára. Legbelül viszont mélységesen elszomorít mindez.


9 megjegyzés:

  1. Most a kiwi tv-é próbálkozik néha anmékkel, azokat kéne minnél többen nézni. Nem is nézed, de legalább háttérzajnak. Tsubasa Kapitány, Tokyo New New, Kaleido Star, Megaman Nt Warrior, F-Zero, Kukucska kalandjai, Love Live stb. A Tv csatornák kapcsolat címeire kéne írogatni. Én írtam nekik, hogy adják le a Dinók királyát lásd adják. Hetente, havonta egyzer.

    VálaszTörlés
  2. Bocsi a hibákért telóról írtam.
    Nem figyeltem oda.

    VálaszTörlés
  3. Megértelek, jó lenne, ha a televízióban is vetítenének animéket. Viszont! Magyarországon máshogy tekintenek ezekre a "rajzfilmekre". Itt a rajzfilm, vagy akár animációs film már magában azt jelenti, hogy gyerekeknek van. Nincs olyan opció, hogy felnőtteknek. Persze a másik véglet (pl.: Prison School, Kuzu no Honkai) meg nem gyerekeknek van. Így az anime fogalma nem teljesen egyértelmű az emberek számára. Azt gondolják, hogy ezt felesleges vetíteni, csupa marhaság, a felnőttek nem nézik, mert gyerekes, a gyerekeknek meg nem mutatják, mert van bennük olyan tartalom. Csupa előítélet. A Shigatsu wa Kimi no Uso például nagyon sokat mondó anime, de senki nem nézné meg, mert 1. Senki nem tud róla; 2. Anime; 3. A gyerekek nem értik, a felnőtteket meg nem érdekli, mert meg van rajzolva. Bizonyára azok az animék is sokat adnak, amiket te felsoroltál, de személy szerint még nem láttam őket. Szóval ez van. Sok az előítélet, kevés a befogadóképesség. Hogy lehetne tenni ez ellen?
    Bocsánat, hogy eddig húztam, de szerettem volna kifejteni a véleményem. ^^
    Abszolút igazad van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amit írsz, az jó pár évvel ezelőtt igaz volt, csakhogy ha ma vagy az elmúlt időszakban megnézed a csatornák kínálatát, a következőt látod: Family Guy, South Park, Archer, Brickleberry, Amerikai fater, Futurama, A Cleveland Show, Firka villa, Holdfényváros, Texs királyai... Mindegyik animációs sorozat, de egyiket sem a gyerekeknek találták ki elsősorban, sőt van köztük olyan is, ami 18-as korhatárkarikát kapott. Vagyis tudják ezekről, hogy nem dedós rajzfilmek, mégis megvették, mégis leszinkronizálták, mégis vetítik. A nézettségük nagy részét pedig a felnőttek adják. Épp ezért az animéket emiatt diszkriminálni igencsak álszent dolog.

      Törlés
  4. Egyébként van néhán ymexikói ismerősöm, ők is animések, meg ugyanazt a japán zenét szeretjük, innen ismertem meg őket. Velük beszélgettem egyszer ezekről a mexikói soorzatokról, és mondták, hogy náluk eszméletlen népszerűek, de még a férfiak körében. És azok a zenék, amik ezeknek a sorozatoknak az "openingjeként" mennek, ez általános mexikói... nem is feltétlen népzene, de náluk ilyen tradícionális hangzásuk van. Amúgy animésekként ők is ki nem állhatják ezeket.
    Amúgy én is néztem ezeket, de pont úgy, ahogy te is írtad, hogy jobb híján. Nemigen ismertünk más szórakozási lehetőséget, de az az igazság, hogy ma már nem vagyok büszke arra, hogy ezeket néztem annak idején. ^^' Amúgy azt gondolom, hogy azért indítják be egyre-másra ezeket a retro csatornákat, az ilyen műsorokkal, mert a nagy TV adók is tudják, hogy egyre kevesebben néznek TV-t, meg hogy régen milyen menő műsorok voltak, ezeket az embereket akarják visszacsábítani a TV képernyők elé. Kérdés, hogy mennyire sikeres. Az biztos, hogy engem például az M3 hónapokra lekötelezett a régi Játék határok nélkül adásokkal.

    No, a dél-koreai sorozatokat nem bántani! Azok nagyon jó, hogy vannak, ennyi ázsiai modern kultúra még bőven belefér. Bár az nekem is csalódás volt, amikor megtudtam, hogy ezen történelmi sorozatok nagyrésze csak fikció, őszintén elhittem, hogy ezek így egy az egyben megtörténtek a múltban.

    Amúgy tényleg megférnének az animék a különféle sorozatok mellett. Csak egyet tudok javasolni: Latba vetni az internet hatalmát, és petíció, petíció. Egyszer csak célba érünk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki bántotta a dél-koreai sorozatokat? A királyi ház titkai volt az egyetlen, amit végignéztem és alapvetően tetszett is. Ironikus módon az Izaura TV-nek köszönhetem azt is. A korona hercegére nem volt időm és az első része sem fogott meg túlzottan, de ettől még nem bánom, hogy azt is vetítette a csatorna.

      Törlés
  5. Szarok az animékre a hazai televiziók azt vetítenek amit csak akarnak. Szànalmas , gyerekes felfogás az egész. Mi a faszomért fikázzátok az Esmeralda telenovellàt. Animém szarok és butitani tudják az embert.

    VálaszTörlés
  6. A TV 2 csoport azt vetít le amit csak akar. Songoku sem való gyerekeknek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kapjál már be egy Xanaxot és bámuld a Fos novelláidat....

      Törlés