Oldalak

2018. november 23., péntek

Szerbia is lehagyott minket: 2018-ban levetítették az Inuyasha: The Final Actet

Egy héttel ezelőtt, amikor beszámoltam arról, hogy Bulgáriában a köztévé vetíti az Inuyashat, azt írtam, hogy ennél lejjebb már nem nagyon van. Tévedtem. Ugyanis egészen véletlenül felfedeztem, hogy a Balkán egy másik országa, ami ugyanúgy itt van tőlünk egy köpésre, 2018-ban nem kevesebbet tett meg, mint azt, hogy levetítette az anime 26 részes záróévadát. Ez az ország Szerbia.


Közröhej. Magyarország teljes médiája olyan mélyre süllyedt, hogy arra szavak sincsenek. Nyilván meg lehet ezt a kérdést így is közelíteni, de az talán jobban hangzik, hogy mégsem én vagyok a hülye. A németek, a bolgárok és a szerbek valamit csak jobban csinálnak, mint mi. Bebizonyosodott, hogy nem akkora ökörség 2018-ban is egy ilyen "régi" animéről beszélni, pláne azt akarni, hogy hozzánk is visszatérjen a tévébe és tisztességgel vetítsék le az elejétől a végéig. Arra sokszor lehetett hivatkozni, hogy a német piac mennyivel fejlettebb, nagyobb, több a pénzük, így megengedhetik maguknak azt is, hogy sok-sok év után leporolnak és megmentenek egy animét, miközben mi kis piac vagyunk és állítólag igény sincs rá, mert a "népnek" a ValóVilág és a többi szenny kell. Erre jön Szerbia, ami talán még nálunk is fejletlenebb és megmutatja, hogy lófasz minden okoskodó valagába, igenis meg lehet ezt csinálni, csak akarni kell. A szerb RTS 3 nevű csatorna akarta. A YouTube-on keresgélve szembejött velem ez a videó, amit október 29-én töltöttek fel:


Ez kérem szépen nem más, mint az Inuyasha: The Final Act főcíme úgy, ahogy az RTS 3-on adásba került. A szerbekről tudni kell, hogy nem szinkronizálnak, a feliratozást preferálják, így ez az anime is felirattal került adásba. Utánanézve kiderült, hogy vasárnaponként vetítették egy résszel és november 18-án ért véget.


Ezen a napon 16:35-től sugározták, de pl. október 7-én, amikor a huszadik epizódját láthatták a nézők, 19:00-kor kezdődött.


Most komolyan: mi kell még ahhoz, hogy az itthoni illetékeseknek is felnyíljon a szemük?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése